Azt mondják, nem igazi blogger az, aki hetente minimum egyet, de inkább kettőt nem posztol.
Hát, ha máshonnan nem, ebből biztosan tudom, hogy én nem vagyok, mi több, ha a dolgok terveim szerint alakulnak, nem is leszek az.
Ha volt kedvetek és türelmetek elolvasni párat az utóbbi írások közül, akkor tudjátok, hogy egy ideje álom üzemmódra kapcsoltam, és elindítottam a Konyha-szigetek gasztroműhely névre keresztelt programot.
Tudom, tudom, sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha simán csak főzőiskolának hívnám, de egy: sosem volt szempont az életemben, hogy mindig a legegyszerűbb megoldást válasszam, kettő: az iskolában - legnagyobb tisztelet a kivételnek - a tanárok nem sok teret hagytak a kreativitásnak, az egyéni karakter kibontakozásának, vagy éppen a humornak. A Konyha-szigetekre látogatókat viszont éppen ez irányba szeretném terelgetni.
Abban a hitemben megingathatatlan vagyok, hogy főzni mindenki tud, az egész csupán elhatározás kérdése. Akarok a szeretteimnek, barátaimnak örömet szerezni, vagy sem?
Persze némelyek joggal állíthatják, hogy ők akkor szerezik a legnagyobb örömet fent említetteknek, ha messzire elkerülik a konyhát... a gourmand-ok, konyhatündérek, és szárnybontogatók mellett ők azok, akikhez szeretnék szólni: nem kell bonyolult, drága dolgokban gondolkodni, mert nem attól lesz valami finom, hogy rámegy a havi fizetésünk, vagy az éves szabadságunk. Egy szimpla rántotta is tökéletesen alkalmas arra, hogy a másik tudtára adjuk vele, mennyire fontos nekünk. Az persze egy másik kérdés, hogy a Konyha-szigeteken készült rántottával olyan magasságokba emelhetjük egy reggeli színvonalát, hogy magunk is meglepődünk a learatható babér mennyiségen.
Eredeti gondolatmenetemhez visszakanyarodva tehát, azért látszik reménytelennek az intenzív blogolás, mert nem jut rá idő. Ez a teszt hét, amit barátok, ismerősök részvételével átfőzicskéztünk bebizonyította, hogy a jó munkához sok idő, és még több energia kell, különösen az indulásnál, amikor rutinról még véletlenül sem beszélhetünk. A heti két piacolás igen élvezetes része a munkámnak, viszont nagyon időigényes. Akármilyen erős elhatározással indulok is el, sosem sikerül a nénikkel-bácsikkal való csacsogásom mennyiségét érdemben lecsökkenteni.
Ha jobban belegondolok, valószínűleg nem is komoly ez a szándék, hiszen az egészben a dumcsi a legjobb :)
Megbeszéljük, hogy most éppen mi a legfrissebb, legszebb áru, és hogy a következő szerdán/szombaton mi várható. Szívmelengető, hogy mennyire tudnak örülni, amikor elmesélem, hogy már megint mindenkit elbűvöltem a náluk vásárolt alapanyag ízekkel, színekkel, illatokkal.
Még csak egy éve annak, hogy életmódot váltottam, és így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy hetente kétszer egy délelőttöt a szentendrei Bükkös patak parti piacon tölthetek, de már alig tudom elképzelni - sőt, így utólag sajnálom is magam - hogy korábban a bevásárlás csúcsát egy-egy nagy bevásárló központ jelentette.
Egy szó, mint száz, csodás dolog ez a főzicske, elejétől a végéig! Én már akkor iszom a medve bőrére, amikor még csak papíron látom az elkészítendőket, aztán jön a hozzávalók beszerzésének izgalma, a főzés, terítés, csinosítgatás, hogy a vendégvárásos bizsergésről már ne is beszéljek!
Kedves olvasó (ha van itt egyáltalán ilyen..), egy dolgot ne kérj hát tőlem: hetente több bejegyzést!
Ha gyakrabban szeretnél találkozni velem, és a receptjeimmel, inkább gyere el a Konyha-szigetekre, de ha ez személyesen valami okból nem megy, akkor virtuálisan látogass meg a weboldalon, vagy Facebookon. Akármelyik módját választod is a találkozásnak, nagy szeretettel várlak!
