Tonhalas vadrizs saláta

Szerintem mindenki van úgy bizonyos kajákkal, hogy gyerekkorában az említésétől és kirázta a hideg, aztán az érdemtelenül száműzött zöldég, gyümölcs, főzelék vagy desszert felnőttként átváltozott kedvencévé.
Így vagyok én a rizzsel.Tizenkilenc éves voltam, amikor a szerelmem (később férjem) úgy döntött, érdemessé váltam a szüleinek történő bemutatásra, és miután az első vizit alkalmával átmentem a vizsgán, állandó meghívottja lettem a vasárnapi ebédeknek.
Egy apró probléma volt, a rizs, amit komoly erőfeszítésembe került úrilány módjára kezelni a közös étkezések során.
Rajtam kívül az egész család szemlátomást élvezettel ette hétről hétre, a magamfajta szerelmes lánykának pedig ilyen helyzetben meglehetősen limitáltak a lehetőségei. Mondtam volna, hogy köszönöm, nem kérek? Egy profi háziasszonynak? Egy fiús anyának???
Hát én nem mertem megkockáztatni, hogy a tiszteletet parancsoló édesanyát már a kezdet kezdetén magamra haragítom (erre később bőven adódott lehetőség), így maradt a "Vera néni, kaphatok még egy kanállal?" megoldás. Brrrrrrrr!
Aztán, ez az általam lesajnált, fantáziátlannak bélyegzett fogás lassan, de biztosan belopódzott az életembe.
Közben jött a rendszerváltás is, ami szintén megtette a maga jótékony hatását - gasztronómiai szempontból, mielőtt bárki rosszra gondolna.
Ahogy elérhetővé vált itthon is a japán, az indiai, a thai, vagy az olasz konyha, többé már nehezen volt elképzelhető az élet basmati, jázmin, ragadós, vagy éppen arborio rizs nélkül. Azóta tudok tökéletes tejberizst csinálni, mióta ez utóbbit felfedeztem az itthoni üzletekben.
Néhány éve, egy külföldi utam alkalmával ismerkedtem meg a vad, más néven indián rizzsel, ami valójában nem is rizs, hanem egy másik fűféle, a zinzania aquatica termése. Mind aromájában, mind állagában jelentősen különbözik a klasszikus rizsfajtáktól, és - talán múltbéli fenntartásaim maradványaként - hozzám ez áll a legközelebb.
Nem olcsó mulatság, sőt, ára messze meghaladja elterjedtebb társaiét, de ha kipróbáltátok, és ízlik, eszetekbe nem jusson drága delikátesz boltokban megvenni, felfedeztem egy magyar (!) termelőt, akitől a bolti ár töredékéért meg lehet rendelni, itt: http://indian-rizs.internettudakozo.hu/kontakt.htm
A roppanós, pergő szemek, a különleges aroma, és a füstös zamat minden alkalommal elvarázsol, akár köretként, akár - ahogy most is - salátaként kerül a tányérra.

Hozzávalók:
30 dkg vadrizs
1,8 l víz
1/2 kk gyömbérpor
1/2 kk Jamie Oliver füstölt chili fűszerkeverék
2 ek extraszűz olivaolaj
1 kk bergamott ízű olivaolaj
2 zacskó mozzarella
3 szem kemény paradicsom
1 doboz konzerv tonhal
1 fej fehérhagyma
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 citrom leve
só, bors

Elkészítés
A rizs alaposan leöblítem, majd kb.1 l vízben fölforralom.
Leöntöm a vizet, ismét leöblítem és felöntöm 1,8 l vízzel, sózom, 45 percig magas hőmérsékleten főzöm, míg az összes folyadékot fölszívta, majd hagyom kihűlni
Apróra vágom a hozzávalókat, összeforgatom a kihűlt rizzsel, a fűszerekkel, és a citrom kifacsart levével, sózom, borsozom.
Egy órára hűtőbe teszem, hogy az ízek jól összeérjenek.

Távirányítós, indiai ihletésű babsaláta

Hétfő óta arra vártam, hogy legyen már végre itt a hétvége, és az iroda négy fala helyett az én pici konyhám legyen ötlet rohamaim megvalósításának színtere.

Aztán eljött a szombat reggel, és olyan derékfájásra ébredtem, hogy azt nem tudtam, a fürdőszobáig hogy jutok el, nemhogy a konyhába.
B. ágyba hozta nekem a teát, meg a Voltaren dolót, szóval már megérte gyengélkedni, de a következő két órában, valahányszor felmerült bennem az ágy elhagyásának gondolata, az első óvatos mozdulatok után gyorsan el is kellett, hogy vessem. Csúúúcs. Vasárnapra ebéd vendégeket hívtam, tiszta ciki, a beígért házi csodák helyett majd rendelhetek kínait! Nem mintha bajom lenne vele, sőt, de vendégeket azért nem hívnék rá.
Egyezkedésbe kezdek alsó deréktáji porckorongjaimmal: ma egész nap pihenek, nyújtok, beveszem rendesen a gyógyszereket, ők meg reggelre szépen összekapják magukat és nem járatnak le illusztris vendégeim előtt. Na. Eddig jó. És mi legyen a mai kajával? Van pár indiai fűszerezésű csirkecomb a hűtőben, amit B. sütött tegnap este, ez kiindulási alapnak kiváló. Megkérem ezt a drága, jó embert, menjen ki a kamrába, nézzen körül, és jelentse nekem, mi az, amit minimális beavatkozással a csirkecomb mellé emberi fogyasztásra alkalmasnak ítél. Az eredmény: bab és kukorica konzerv. Első hallásra siralmas, másodikra viszont .... majd ti megmondjátok.
Amikor egy óra érlelés után B. kiveszi művét a hűtőből, hogy már nem bírja tovább és együnk végre, szigorúan összevonom a szemöldököm és megálljt parancsolok. Először fotó, majd aztán evés!

Bakker, kéne egy járókeret, de azt momentán a 91 éves dédikém bitorolja, miközben neki nincs is rá szüksége!
Kis huzavona, aztán csak feltápászkodom, közben a kedvemért a nap is kisüt, szuper, így nincs gond a fénnyel.
Guszta lett, mi?

Hozzávalók:
1 fehérbab, 1 vörösbab és 1 csemege kukorica konzerv
2-3 szem paradicsom
1 fej lilahagyma
3 ek olivaolaj
1-2 kk Hot Madras curry indiai fűszerkeverék
1/2 kk őrölt szegfűszeg
1-2 kk fokhagymás chili szósz
2 ek natúr paradicsomszósz
1 csokor petrezselyem

Elkészítés
Megkérem B-t, hogy:
Töltse a konzervek tartalmát egy jénai tálba
Vágja apróra a lilahagymát, a paradicsomot és a petrust
Keverje össze az indiai fűszerkeveréket az olajjal, a chili - és a paradicsomszósszal
Fentieket óvatosan, hogy a főtt babszemeket ne nyomja szét, forgassa össze. Ennyi :)

Frenetikus tésztasaláta, avagy a bergamot, a lila bazsalikom, és a kecskesajt tökéletes harmóniája

A fizetésemen kívül nincs az a pénz, ami engem visszatarthatna egy palack sokat ígérő olivaolaj megvásárlásától. És ha színe, illata, zamata mellett még az üvege is gyönyörű, na akkor aztán egy kisebb személyi kölcsön felvételétől sem riadok vissza.
Jósorsom úgy hozta, hogy Finomániáék buliján megismerkedtem  az olasz származású olivafanatikus, Frantoio Colonna mesés olajaival. Már az lenyűgözött, ahogyan a különböző bogyó fajták származási helyéről, a termelőkről és sajtolási módszereikről mesélt, de amikor elkezdődött a kóstolás, hát az tényleg a mennyország volt maga.
Ahogy a boroknál, itt is a könnyűtől haladtunk az erősebb fajták felé, és amikor azt hittem, hogy eljutottunk az e fölött már csak az ég kategóriáig, előállt egy elképesztő zamattal. Nem árulta el, hogy mit csöpögtetett a kenyérkockára, nekünk kellett megmondanunk, milyen ízeket érzünk: volt ott sok minden, a zöldalmától a mandulán át egészen a...aaaa..ööö... fogalmam nem volt miig.
Nézzetek mélyen a szemembe és áruljátok el szépen: tudjátok ti, mi az a bergamot? Mielőtt sebes guglizásba kezdenétek, megmondom én: egy citrusféle. Külsőre megtévesztésig hasonlít a narancsra, de ízletes rokonával ellentétben ez a gyümölcs - brutál keserűsége miatt - ehetetlen. A héjából nyert illóolaj viszont izgalmas, pikáns ízt kölcsönöz az Earl Grey teának, és - na itt a lényeg - esetünkben ennek a különleges olajnak!
Amint túljutottam a kóstolást követő első ámulaton, beindult a fantáziám. Lelki szemeim előtt már akkor láttam a pompás tésztasalátát, amit egy tegnap esti küzdelmes bevásárlás eredményeként (még mindig fáj a derekam) ma végre sikerült összeraknom.
Emberek, készítsétek ízelőbimbóitokat, semmihez nem fogható ízélmény vár rátok!

Hozzávalók 2 főre:
25 dkg olasz tészta
10 dkg natúr kecskesajt
3-4 szem paradicsom
15 szem aszalt fekete olivabogyó (ha nincs vagy nem szereted, jó a zöld is)
2 evőkanál salátához való extraszűz olivaolaj, én ezt használtam
1-1 teáskanál bergamot aromájú olivaolaj
egy kis marék lila bazsalikom levél (ha nincs, a zöld is tökéletes, de a lila aromásabb és végre sikerült zsákmányolnom a Silvánus kertészetben)
só, bors ízlés szerint

Elkészítés
A tésztát al dente-re főzöm (csomagoláson lévő idő másfélszerese), leszűröm, hideg vízzel leöblítem, kihűtöm
A paradicsomot, a sajtot és az olivabogyót feldarabolom, a bazsalikomleveleket apróra tépkedem
A tésztát meglocsolom a natúr olivaolajjal, és összeforgatom a többi hozzávalóval, óvatosan sózom (a sajt is sós), frissen őrölt borsozom
Tálaláskor csöpögtetem rá a bergamotos olivaolajat, tetejére jöhet a bazsalikomlevél.
BRU-TÁ-LIS.

Koviubi

Gyerekkoromból emlékszem, apám világraszóló kovászosuborkájára olyan hosszú volt a várólista, hogy középtájtól lefelé abban a szezonban már a legcsókosabbaknak sem jutott.

Az uborkák fő erénye ropogósságukban rejlett, és ennek titka - szerinte - abban állt, hogy először egy teljes napig áztak a fürdőkádban, majd amikor a homok nagyja leázott, jöttünk mi, anyuval, és egyenként, körömkefével lesikáltuk a maradékot. Nem is értem, hogy nem utáltam meg egy életre...

Meleg nyári napok (ha idén végre lesz ilyen) egyikén, lecsóval, jéghidegen, hozzá friss, ropogós héjú fehérkenyeret tunkolva.... minden rossz emléket felülír, higgyétek el.
Az alábbi mennyiség egy ötliteres üvegnyi adagra vonatkozik, ha megszavazzátok a bizalmat, hogy eszméletlen jó lesz, meg majd adtok belőle másnak is, szerintem többszörözzétek az adagot, különben nagyon rövid időn belül kezdhetitek az egészet előről .

Hozzávalók

2,3 kg apró uborka

2 csomag kapor

5 púpozott evőkanál só

1 fej fokhagyma

1 szelet fehérkenyér

Elkészítés
Az uborkát nagyon alaposan ( fenti story mínusz kádas áztatás) megtisztítom, egyik végét körülbelül a kétharmadáig négybe vágom.

Egy ötliteres üvegbe töltöm úgy, hogy az üveg aljára teszem a kaprot, aztán, ahogy rendezgetem az uborkákat, közéjük dobom a megtisztított, megmosott fokhagyma gerezdeket. Annyi helyet hagyok az üvegben, hogy a tetejére ráférjen majd a kenyér. Hozzáadom a sót, és forrásban lévő vízzel felöntöm.

Tetejére kerül a kenyér, illetve egy kistányér, utána jöhet a napfürdő. Onnan tudom, hogy dolgozik benne az anyag, hogy zavaros lesz a lé és enyhén gyöngyözik.

Ha szépen sütött a nap, a harmadik, ha nem, akkor a negyedik nap végén leveszem a kenyeret és további egy napig érlelem.

Amikor kész, hideg vízzel leöblítem és hűtőben tartom (arra a kis időre :).

Ha végképp cserbenhagy az időjárás (lásd 2010 június), az üveget egy forró vízzel teli vödörbe állítom és a vizet folyamatosan cserélem, hogy mindig meleg legyen.