Koviubi

Gyerekkoromból emlékszem, apám világraszóló kovászosuborkájára olyan hosszú volt a várólista, hogy középtájtól lefelé abban a szezonban már a legcsókosabbaknak sem jutott.

Az uborkák fő erénye ropogósságukban rejlett, és ennek titka - szerinte - abban állt, hogy először egy teljes napig áztak a fürdőkádban, majd amikor a homok nagyja leázott, jöttünk mi, anyuval, és egyenként, körömkefével lesikáltuk a maradékot. Nem is értem, hogy nem utáltam meg egy életre...

Meleg nyári napok (ha idén végre lesz ilyen) egyikén, lecsóval, jéghidegen, hozzá friss, ropogós héjú fehérkenyeret tunkolva.... minden rossz emléket felülír, higgyétek el.
Az alábbi mennyiség egy ötliteres üvegnyi adagra vonatkozik, ha megszavazzátok a bizalmat, hogy eszméletlen jó lesz, meg majd adtok belőle másnak is, szerintem többszörözzétek az adagot, különben nagyon rövid időn belül kezdhetitek az egészet előről .

Hozzávalók

2,3 kg apró uborka

2 csomag kapor

5 púpozott evőkanál só

1 fej fokhagyma

1 szelet fehérkenyér

Elkészítés
Az uborkát nagyon alaposan ( fenti story mínusz kádas áztatás) megtisztítom, egyik végét körülbelül a kétharmadáig négybe vágom.

Egy ötliteres üvegbe töltöm úgy, hogy az üveg aljára teszem a kaprot, aztán, ahogy rendezgetem az uborkákat, közéjük dobom a megtisztított, megmosott fokhagyma gerezdeket. Annyi helyet hagyok az üvegben, hogy a tetejére ráférjen majd a kenyér. Hozzáadom a sót, és forrásban lévő vízzel felöntöm.

Tetejére kerül a kenyér, illetve egy kistányér, utána jöhet a napfürdő. Onnan tudom, hogy dolgozik benne az anyag, hogy zavaros lesz a lé és enyhén gyöngyözik.

Ha szépen sütött a nap, a harmadik, ha nem, akkor a negyedik nap végén leveszem a kenyeret és további egy napig érlelem.

Amikor kész, hideg vízzel leöblítem és hűtőben tartom (arra a kis időre :).

Ha végképp cserbenhagy az időjárás (lásd 2010 június), az üveget egy forró vízzel teli vödörbe állítom és a vizet folyamatosan cserélem, hogy mindig meleg legyen.