Bárki, bármit mond, én kedvelem a facebook-ot, még akkor is, ha lányaim folyamatosan cikiznek miatta: nem igaz, hogy nem találok magamnak értelmesebb elfoglaltságot, és egyébként is, ez a virtuális socializing messze nem az én korosztályomnak lett kitalálva. Nem mondom, hogy nem üt szíven a dolog, még fontolóra is vettem, hogy törlöm magam, de aztán felülbíráltam a beszólásokat, sőt - figyeljétek ezt a kincstári optimizmust - a soron következő bevásárláskor vettem a bátorságot, és tartós tejet vásároltam, saját részre!
És milyen jól tettem, mármint nem a tej dolgot, hanem a törlés elvetést: 25 év kihagyás után, valamelyik közös ismerősünk oldalán megláttam Marica nevét.
Fiatal éveimben, még jóval férjhezmenetelem előtt nagyon közel állt hozzám, olyannyira, hogy ő lett az (első) esküvői tanúm. Aztán, ahogy nekem jöttek a gyerekek, neki pedig nem, az élet elsodort minket egymástól, és van az a hosszú szünet, ami után én már nem mertem fölvenni a telefont. Az ő élete nagyon érdekesen, mozgalmasan alakult, miközben én otthon babáztam évekig, ami egy állandó magas fordulaton pörgő zenész embernek a legfinomabban fogalmazva is uncsi.
És akkor, huszonsok év után, egyszercsak meglátom facebook-on... Írni nem merek, de jelölni igen. Aztán levélváltás, chatelgetés, óvatos puhatolózás hetekig, míg végre ma, nem sokkal ébredés után rámír: jön Szentendrére, be tudok-e ugrani a belvárosba egy kávéra.
Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mintha vakrandira hívtak volna. Az évek, bár nem mondhatom, hogy csúnyán elbántak velem, de azért huszonsok az huszonsok, na!
És persze minden úgy történt, ahogy annak lennie kellett: ott folytattuk, ahol anno abbahagytuk, csak bölcsebben, lényegesen vállalhatóbb értékrenddel.
Úgy elszaladt az idő abban a hangulatos kis kávézóban, hogy észre se vettem, már rég túlvagyunk az ebédidőn, sőt, mindjárt itt a vacsora, én meg otthon hagytam csapot-papot, és B-t, utóbbi vélhetően addigra már az éhhalál szélén.
Gyors, de igazi öleléses búcsú, még gyorsabb látogatás az útmenti kisközértbe, vasárnap délutáni választék, de nem is baj, kb. ezer forint van nálam...
Lássuk, miből élünk: Camping sajt, tejföl, olasz száraz tészta. Rohanás haza, gyors pillantás a hűtőbe...de jó, van itthon friss paradicsom és egy kis darab parmezán is.
Megfigyeltem egyébként, hogy a spontán összedobott, nagyon egyszerű alapanyagokból isteni dolgokat lehet kihozni, na, hát ez a mai estebéd most pont ilyen lett.
Hozzávalók:
2 db Retro camping sajt
2 dl tejföl
1 gerezd fokhagyma
1 dl víz
6-8 szem koktél paradicsom
egy marék friss kerti fűszer (bazsalikom, rozmaring, oregánó)
0,5 kg olasz száraztészta (én most rigatonit vettem)
10 dkg parmezán
3 ek extraszűz olivaolaj
só, bors
Elkészítés:
Amíg a tészta al dente-re fő (ez nálam a csomagoláson feltüntetett idő pont másfélszerese), megcsinálom a szószt.
1. Belenyomom a krémsajtot egy közepes méretű edénybe
2. Hozzáadom a tejfölt, a kipréselt fokhagymát, a vizet, sózom, borsozom, kézi habverővel simára keverem
3. Kevés vizet forralok a vízforralóban, és miután késsel kis, keresztirányú metszést ejtettem a csumájuknál, a paradicsomokra öntöm.
4. Egy perc elteltével leöntöm a vizet, lehúzom a héjat, majd feldarabolom és a sajtkrémes keverékhez adom őket
6. Az egészet összefőzöm, kb. 8 perc alatt.
7. Kimegyek a kertbe és letépkedem a fűszereket, visszajövök, finomra vágom és a szószhoz adom
8. Leszűröm a tésztát és leöblítem hideg vízzel, hogy ne főjön tovább, majd meglocsolom 2 ek olivaolajjal, így nem ragad össze
9. Tálalok: a szószt a tésztára kanalazom, után egy mokkáskanálnyi oliva olajat csöpögtetek rá, jókora adag parmezánt reszelek a tetejére, a végére jöhet az illatos bazsalikom levél
