A puliszka tudtommal mindig is a szegények eledele volt. Ehhez képest, nagy meglepetésemre és nem kisebb örömömre úgy két hete, amikor Budapest egyik legkifinomultabb éttermében volt alkalmam kulináris kalandokba bocsátkozni, ott virított az étlapon. Ez igen. Ezt már szeretem! Fancy hely ide, drága hely oda, nem sznoboskodunk. Túlzás nélkül állíthatom, életem eddigi legfinomabb polentáját volt szerencsém elfogyasztani, úgyhogy az est alatt végig azt tervezgettem, hogyan fogom pincérünktől elkérni a receptet, de a végén sajnos elgyávultam. Azóta kétszer is nekifutottam már otthon a reprodukálásnak, nem is rossz eredménnyel, de - ha a család ki nem vág vele - csiszolgatom még kicsit.
A szárnyakról most egy rengeteg évvel ezelőtti, Buffalo-ba tett látogatásom jut az eszembe.
Ott tapasztaltam először, hogy míg nekünk itt Magyarországon természetes bizonyos állatok bizonyos részeinek elfogyasztása, a világ más pontjain föl sem merül, hogy az adott alkatrész tányérra kerüljön.
Amerikában az 1960-as évek végéig a csirkeszárnyat vagy kidobták, vagy alaplét készítettek belőle.
Hogy kinek jutott először eszébe megsütni és a híres csípős szósszal tálalni, arról több story is létezik, a legelterjedtebb a Teressa Bellissimo-ról szóló. A Buffalo-i Anchor bar tulajdonosának fiához, Dominic-hoz, aki saját vállalkozásukban felszolgáló volt, egy este farkas éhesen beállítottak a barátai, de a konyha már bezárt, a kaja elfogyott. Ekkor állt elő a mama az ötlettel, hogy a másnapi leves készítéséhez szánt szárnyakat forró olajban kisüti és, hogy ne legyen száraz, kutyul hozzá valami öntetet.
A titkos receptet illetően mindenki másra esküszik, a neten található verziók szerint chili vagy Tabasco szószból, olvasztott vajból, cayenne borsból, ecetből áll.
Nálunk nagy kedvenc a grillezett szárny, még véletlenül sem ennék késsel-villával, hiszen az egészben a malackodás a legjobb :)
Puliszka hozzávalók:
1 bögre kukoricadara (2 dl)
2 bögre szárnyas alaplé (2 dl)
2 bögre tej (2 dl)
10 dkg vaj
só
csipet (barna) cukor
Elkészítés:
Bekapcsolom a sütőt 200 C-ra.
Az alaplé és a tej felmelegített keverékéhez öntöm a darát, lassan, fokozatosan, hogy ne csomósodjon. Közepes hőmérsékleten, kézi habverő segítségével folyamatos kevergetem, míg annyira besűrűsödik (kb 5 perc), hogy megáll benne a kanál. Ekkor hozzáadom a vaj felét, sózom, cukrozom.
Kivajazok egy kb. 60x30 cm-es tepsit, ráöntöm a masszát (úgy 2 cm magas legyen), megszórom egy evőkanál kukorica darával és meglocsolom olvasztott vajjal.
20 percre megy a sütőbe, utána hagyom kicsit hűlni, hogy megszilárduljon és szépen lehessen formázni.
Szárnyak:
Kotányi-féle szárnyas fűszerkeverékkel, szőlőmagolajjal (lehet más is), egy ek szójaszósszal és egy ek paradicsompürével bedörzsölöm.
Fél órát pihen, utána grill rácson, vagy kevés olajon, serpenyőben, 15 percet lefedve, utána fedetlenül további 15 perc alatt készre sütöm.