Ezt olvastam a napokban egy beteg kislány apukájának blogján, a hozzászólások között:
Sziasztok,a mi fiunk sma -1 es, 15 éves elmúlt, 4 éveTrachea kanülös,állandó felügyelettel egy váladékleszívó géppel élünk. Nincs munkahelyünk,nincsenek barátaink csak a gyerek.Nem könnyű de csak így müködik a dolog ."
Nem tudom, a ti ismeretségi körötökben is így van-e, én gyakran hallom barátaimtól, kollégáktól, családtagjaimtól, hogy milyen nehéz az élet, milyen pocsék világot élünk, és egyáltalán, a sz..r is sz..r.
Néha persze beállok én is az elégedetlenkedők sorába, mert hát az élet mindig produkál dolgokat, amin lehet bosszankodni.
Aztán egyszer csak rátalálok blogokra, amilyen a Zsófiékról , vagy Alexandráékról szóló, és rendesen elszégyellem magam.
Mi is a bajom nekem? Van két gyönyörű, egészséges, tehetséggel megáldott gyerekem, munkám, társam, barátaim, élnek, és jól vannak a szüleim.
Na meg itt a főzés, ami már nem is hobby, hanem életforma. Akkor miért is nyavalygok, mi az a súlyos probléma, amire nem találok megoldást?
Ha úgy érzitek, nagyon elégedetlenek vagytok az élettel, javaslom, kukkantsatok be ide: http://sma-bug.freeblog.hu/ vagy ide http://www.gergelyalexandra.hu/, és mindjárt kimondhatatlanul örülni fogtok mindennek, ami mellett eddig észrevétlenül mentetek el, mert természetesnek vettétek, hogy van.
