Birsalma lekvár

Odavagyok a birsalmáért. Afféle különc az istenadta, nyersen nem engedi magát megenni. Milyen gyümölcs az olyan, amit először meg kell főzni ahhoz, hogy beleharaphassak? Most esik le a tantusz... lehet, hogy a bergamott is ezzel vett le a lábamról? Korábban csak annyit tudtam róla, hogy az Earl Grey teát ízesíti, de fogalmam sem volt, milyen minőségében. Aztán egyszer, egy olivaolaj kóstolón bergamott ízesítésűt is kipróbáltunk, és az íz olyan hatással volt rám, hogy tovább már nem halaszthattam a jó öreg google bevetését - azóta tudom, hogy a bergamott egy citrusféle, egyáltalán nem lehet megenni, csakis a héjából nyert illóolajat fogyasztjuk - esetemben az élmény óta abnormálisnak is nevezhető mennyiségben.
Mielőtt terjengős sztorizásba kezdenék arról, mi mindenben próbáltam már ki, majd töprengeni kezdenék, hogy még mi mindenbe lehetne, térjünk szépen vissza a birshez. Amit, gondolom a formakülönbségek miatt, hol körtének, hogy almának titulálnak, találkoztam már pár grammos, és több kilós egyedekkel is - előbbi maga a rémálom, utóbbi a háziasszony barát verzió, sokkal könnyebb vele dolgozni.
Na, hát nekem most nem volt szerencsém, mert a kb.10 kiló, amit a szomszéd nénitől kaptam, kis túlzással mini mandarin méretű volt, viszont egy merő kukac, így a tisztítás önmagában kb. háromszor annyi ideig tartott, mint az érdemi lekvár készítés.
Még nem nyitottam ki az első üveget, de ajánlom, hogy szenzációs legyen .... kegyetlenül sajognak a lábaim a sok órás álldogálástól. Ülve nem lehet lekvárt főzni?

Lapzárta utáni info. Most hívott a barátnőm, úton hazafelé balatoni házukból, hogy van számomra egy meglepetése: szüretelt a kertben, és perceken belül érkezik hozzám néhány kosárnyi birsalmával .... Uram, segíts!

Hozzávalók:
5 kg birsalmához
1 kg citrom
3 lime
1,5 kg cukor
csipet só
1 vanília rúd
1 ág rozmaring
1 dl Creme de Cassis likőr (elhagyható)

Elkészítés:
A befőttes üvegeket beteszem a mosogatógépbe, és elindítom a legmagasabb hőfokú programot. Gép híján (sokáig nem volt) mikrohullámú sütőben, egy ujjnyi vízzel egyenként kiforraltam őket, a kupakokat egy edénybe tettem, és forrásban lévő vízzel leöntöttem.
A birset körömkefével alaposan megtisztítom. Nem kell meghámozni, a héja nagyon gazdag pektinben, ezért nem lesz szükség zselésítő/sűrítő anyagra.
Négybe vágom, magházát eltávolítom. Néhány egészséges magházat magokkal együtt félreteszek.
A megtisztított gyümölcsöt annyi vízzel, hogy épp ellepje, felteszem főni (kb 30 perc).
A cukorból, a magházakból és 1 l vízből szirupot főzök. Amikor kész, leszűröm.
A citromok és a lime-ok héját lereszelem, levüket kifacsarom.
A vanília rudat kettévágom, magját kikaparom. Az üres rudat bedugom a porcukros bödönbe.
Amikor a gyümölcs teljesen megpuhult, minden hozzávalót hozzáadok, és további 5 percig főzöm.
A rozmaring ágat kihalászom.
A gyümölcsöt a fazékban (tűzről levéve!) botmixerrel összeturmixolom, tűzre vissza, újra felforralom, még azon forrón üvegekbe töltöm, pár percre fejükre állítom, majd 50 C-ra előmelegített, kikapcsolt sütőben hagyom kihűlni.

Egy boldogságos hét a Konyha-szigeteken

Azt mondják, nem igazi blogger az, aki hetente minimum egyet, de inkább kettőt nem posztol.
Hát, ha máshonnan nem, ebből biztosan tudom, hogy én nem vagyok, mi több, ha a dolgok terveim szerint alakulnak, nem is leszek az.
Ha volt kedvetek és türelmetek elolvasni párat az utóbbi írások közül, akkor tudjátok, hogy egy ideje álom üzemmódra kapcsoltam, és elindítottam a Konyha-szigetek gasztroműhely névre keresztelt programot.

Tudom, tudom, sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha simán csak főzőiskolának hívnám, de egy: sosem volt szempont az életemben, hogy mindig a legegyszerűbb megoldást válasszam, kettő: az iskolában - legnagyobb tisztelet a kivételnek -  a tanárok nem sok teret hagytak a kreativitásnak, az egyéni karakter kibontakozásának, vagy éppen a humornak. A Konyha-szigetekre látogatókat viszont éppen ez irányba szeretném terelgetni.

Abban a hitemben megingathatatlan vagyok, hogy főzni mindenki tud, az egész csupán elhatározás kérdése. Akarok a szeretteimnek, barátaimnak örömet szerezni, vagy sem?
Persze némelyek joggal állíthatják, hogy ők akkor szerezik a legnagyobb örömet fent említetteknek, ha messzire elkerülik a konyhát... a gourmand-ok, konyhatündérek, és szárnybontogatók mellett ők azok, akikhez szeretnék szólni: nem kell bonyolult, drága dolgokban gondolkodni, mert nem attól lesz valami finom, hogy rámegy a havi fizetésünk, vagy az éves szabadságunk. Egy szimpla rántotta is tökéletesen alkalmas arra, hogy a másik tudtára adjuk vele, mennyire fontos nekünk. Az persze egy másik kérdés, hogy a Konyha-szigeteken készült rántottával olyan magasságokba emelhetjük egy reggeli színvonalát, hogy magunk is meglepődünk a learatható babér mennyiségen.

Eredeti gondolatmenetemhez visszakanyarodva tehát, azért látszik reménytelennek az intenzív blogolás, mert nem jut rá idő. Ez a teszt hét, amit barátok, ismerősök részvételével átfőzicskéztünk bebizonyította, hogy a jó munkához sok idő, és még több energia kell, különösen az indulásnál, amikor rutinról még véletlenül sem beszélhetünk. A heti két piacolás igen élvezetes része a munkámnak, viszont nagyon időigényes. Akármilyen erős elhatározással indulok is el, sosem sikerül a nénikkel-bácsikkal való csacsogásom mennyiségét érdemben lecsökkenteni.
  

Ha jobban belegondolok, valószínűleg nem is komoly ez a szándék, hiszen az egészben a dumcsi a legjobb :)
Megbeszéljük, hogy most éppen mi a legfrissebb, legszebb áru, és hogy a következő szerdán/szombaton mi várható. Szívmelengető, hogy mennyire tudnak örülni, amikor elmesélem, hogy már megint mindenkit elbűvöltem a náluk vásárolt alapanyag ízekkel, színekkel, illatokkal.

Még csak egy éve annak, hogy életmódot váltottam, és így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy hetente kétszer egy délelőttöt a szentendrei Bükkös patak parti piacon tölthetek, de már alig tudom elképzelni - sőt, így utólag sajnálom is magam - hogy korábban a bevásárlás csúcsát egy-egy nagy bevásárló központ jelentette.

Egy szó, mint száz, csodás dolog ez a főzicske, elejétől a végéig! Én már akkor iszom a medve bőrére, amikor még csak papíron látom az elkészítendőket, aztán jön a hozzávalók beszerzésének izgalma, a főzés,  terítés, csinosítgatás, hogy a vendégvárásos bizsergésről már ne is beszéljek!

Kedves olvasó (ha van itt egyáltalán ilyen..), egy dolgot ne kérj hát tőlem: hetente több bejegyzést!

Ha gyakrabban szeretnél találkozni velem, és a receptjeimmel, inkább gyere el a Konyha-szigetekre, de ha ez személyesen valami okból nem megy, akkor virtuálisan látogass meg a weboldalon, vagy Facebookon. Akármelyik módját választod is a találkozásnak, nagy szeretettel várlak!

Paradicsom, te drága!

Mikor szerdán megláttam a piacon, első pillantásra paprikának néztem, aztán a fejkendős néni angyali türelemmel felvilágosított, hogy ez paradicsom. Annyira felvillanyozott az újdonság ereje, hogy sem az árával (700 Ft/kg!), sem azzal nem törődtem, hogy 40 fok van árnyékban, és sebtében vettem, sőt, haza is cipeltem belőle 12 kilót. Mert megérdemlem.
Dolog pont ugyanannyi volt vele, mint klasszikus társaival, viszont sokkal lédúsabb, ezért abból, ami a héj lehúzáskor kinyomódott belőle, zselét csináltam, egy pici whiskey-vel megbolondítva (hogy B. ezt miként kommentálta, nem írom le, mert ez egy gasztroblog, nem szociodráma).

Hozzávalók:
12 kg paprika paradicsom
2-3 citrom leve (lémennyiségüktől függően)
1,2 kg-ként egy tasak Dr Oetker dzsemfix 3:1
2 ek cukor (én barna nádcukrot használtam)
2 nagy fej vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
3-4 ág friss rozmaring
egy marék friss bazsalikom levél
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:
Egy nagy fazékban vizet forralok. A paradicsomokat a csumánál keresztben bevágom, egy percre bedobom a forrásban lévő vízbe, kihalászom, kicsit hagyom kihűlni, majd lehúzom a héját. Oliva olajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát és fokhagymát, rádobom a paradicsomokat, puhára főzöm, fenti hozzávalókkal ízesítem, botmixerrel összedolgozom. A dzsemfixet egy keverőtálban csomómentesre keverem egy-két merőkanálnyi forró szósszal, és ezt a keveréket visszaöntve a paradicsomhoz további egy-két percig forralom. Sterilizált üvegekbe töltöm, 5 percre a fejükre állítom, és elrejtem a kamrában, különben a suli nyitásig (szeptember 5!) sem marad belőle.

Zselé:
A hámozáskor lecsöpögött lét leszűröm (12 kb-ból durván 2,5 liter lett), felforralom, kevés kevés cukorral, sóval, 2 citrom levével ízesítem, a zselésítő anyag csomagolásán szereplő mennyiségnek megfelelő porral csomómentesre keverem, majd ugyanúgy, ahogyan a szószt is, sterilizált üvegekbe öntöm. Egy üveget a hűtőben tárolok, mert az állaga lehűtve lesz tökéletes. Tálaláshoz a legkisebb méretű karalábé vájóval picinke gömböket kanyarítok belőle, sajtok, hideg tésztasaláta, sültek díszítéséhez :)

Visszaszámlálás

Tele vagyok csípésekkel, és ehhez a szúnyogoknak az égvilágon semmi köze.

Magamat csipkedem, folyamatosan, mert még mindig nem hiszem el, hogy mennyire valósággá kezd válni ez  az egész főzősuli álom! 

Apropó, főzősuli. Bajban vagyok a megnevezéssel, mert ez a gasztronómiai műhely nem a klasszikus értelemben vett iskola modellt fogja követni, több okból sem.

Egyrészt, mert nem ad papírt (oklevelet kaphattok persze, de azt az állam nem fogja elismerni, előre szólok), másrészt azért, mert a lényeg nem abban rejlik, hogy amikor eljöttök hozzánk főzni, akkor az ott látottakat, hallottakat meg is kell tanulni. Tovább megyek. Aki nem vágyik másra, csak egy kicsit ki akar kapcsolni, jó társaságban pár órát eltölteni, annak főznie sem kell, elég elfogyasztani, amit a lelkesek készítettek. Lehet csak megfigyelni, dumcsizni, kérdezni, mesélni ... kérdem én, ez mitől iskola? Az egyetlen kötelező feladat - azt viszont számon fogom kérni - hogy jól érezzétek magatokat, nagyon! Nekem a suliról korántsem ilyenek az emlékeim.

A recepteket természetesen meg fogjátok kapni, szépen, kinyomtatva, sőt, jegyzetelni is tudtok majd, hagyunk a papíron elég helyet. 

Azt is tervezem, hogy videó felvétel készül az  "órákról", és aki vissza akarja nézni, netán meg akarja osztani szeretteivel, hogy mit követtünk el együtt azon a felejthetetlen napon, megteheti, ez is benne lesz az árban :). Magyarán, ha valaki reprodukálni szeretné, amit ott készítettünk, megkap hozzá mindenféle segédanyagot, de vizsgáznia biztosan nem kell.

Na, de visszakanyarodnék az eredeti, Petőfit idéző dilemmámhoz: minek nevezzelek? Nekem eddig ez a gasztroműhely tetszik a legjobban, de nyitott vagyok a szellemes ötletekre, írjatok!

És miután ez mégiscsak egy gasztroblog, jöjjön egy recept is, amit a minap csináltam, kísérleti jelleggel: 

Karamellizált mininektarin zselé
(igen, látom én is, hogy az üvegen paradicsom van :)

Hozzávalók:

2 kg mininektarin (persze jó a hagyományos is)

4 ek barna nádcukor

1 citrom

4 tasak zselésítőszer (ezúttal Quittin 2:1-bent használtam)

1 dl 100%-os almalé

1 dl 100 %-os rostos narancslé

Elkészítés:

A nektarinkákat megmosom, félbevágom, kimagozom..

A cukrot közepes lángon, nehogy megégjen, karamellizálom, rádobom a a gyümölcsöt, felöntöm a gyümölcslevekkel, belefacsarom a citrom levét, és pár darabot a héjából, amit egy éles késsel faragtam le róla úgy, hogy fehér rész ne jusson rá (keserű lesz tőle, tapasztalatból tudom ...).  

Addig főzöm, ameddig megpuhul. Nem kevergetem közben, mert nagyon tetszenek a kis gombócok, és nem akarom őket szétfőzni. Hogy szilárd állapotban hogy szedem majd ki az üvegből, az egy érdekes kérdés.

4 tasaknyi zselésítőt egy nagyobb űrtartalmú edénybe szórok, és ráöntök 2-3 merőkanálnyit a gyümölcs levéből, ezt kézi habverővel csomómentesre keverem, visszaöntöm a gyümölcsre, és még mindig óvatosan, mert vigyázok, hogy ne törjem szét, összeforgatom vele. Még 5 percig főzöm, utána kifőzött üvegekbe töltöm, szorosan lezárom, pár percre fejükre állítom, aztán hűvös helyre viszem őket.

Hideg sültek mellé tervezem kínálni, de lehet, hogy közben más ötletem is támad, megláttyuk :)

Nagy nap volt ez a mai....

...  mormoltam - inkább nyögtem - magamban tegnap éjjel, amikor remegő térdekkel végre lerogytam az ágy szélére. Igen, megvolt Memiékkel az első teszt főzés :))))

A kaják sem lettek rosszak, na de a hangulat :)
Ismét bebizonyosodott számomra, hogy a főzés tökéletes felületet ad a tartalmas társaságosdihoz.
Nem mondom, moziba, színházba, koncertre menni is jó, de ott vagy nem lehet, vagy nem illik beszélgetni.
A kártya partik nem mindenkit kötnek le - a bridge-hez rádásul még okosnak is kell lenni ..... Mi marad még? Házibulik manapság nem igen vannak, a romkocsmák már, a zenés-táncos klubok még nem valók jó néhány korosztálynak. Az étterem nem interaktív, és ha peched van az ültetéssel, egy komplett estét tölthetsz valakivel, akire szíved szerint pár udvarias mondaton túl nem szánnál többet.
Hova menjen hát, aki kikapcsolódni, aktívan szórakozni , netán beszélgetni szeretne, ráadásul enne is egy jót?
Sejtitek már, mire próbálok kilyukadni? Hát arra, hogy gyertek hozzánk főzni!!!!!!!!

Esetleg lenne kedvetek egy hivatalos megnyitó előtti teszteléshez is? Ha igen, akkor lájkoljátok Facebook-on a  műhely oldalát, és írjatok üzenetet. Sok-sok üzenetet :)

Túróhab kuglóf

Ez a szépség itten egy meghökkentő felfedezés eredménye.
Ma reggel kíváncsiságból beütöttem a gugliba egy receptem nevét, mert érdekelt, hogy más csinál-e ilyesmit, és ha igen, hogyan?
Hát hasonlót nem találtam, "adaptációt" - próbálok tapintatosan fogalmazni -  viszont annál többet.
Az odáig rendben van, ha valakinek megtetszik az ötlet, elkészíti a saját verzióját, és azt publikálja, bár a forrás megjelölés ez esetben is minimum ildomos. Az viszont, hogy változtatás nélkül használja a szövegemet, és a fotómat, már ciki. Ez nem ego kérdés, a recept nem a tulajdonom, valószínűleg szép számmal megcsinálták  már azt is, amit saját kútfőmből pattantnak hiszek. Ám de amit írok, és a fotó, amit készítek róla, az kétség kívül saját szellemi tulajdonom, melynek eltulajdonítása finom szólva is szánalmas. Meg fantáziátlan.
A mérgeskedéses fázison hamar túltéve magam úgy döntöttem, inkább csinálok egy mutációt, ami annál is inkább indokolt, mert a tortaformát, amiben az eredeti verzió készült, a költözésünk óta nem találom, a szilikon kuglófot meg igen.
Nem tudtam, a szilikonban milyen lesz a liszt nélküli massza tartása, ezért ennek megfelelően dolgoztam át a receptet: egy zacskó pudingpor helyett kettőt tettem bele, illetve csináltam egy kis "talpat", ami a formából történő kiborítás után ad egy alapot a lágy tésztának. Szintén új elem a friss málnából, és pár csepp agave szirupból turmixolt öntet.

Hozzávalók 4 főre

A masszához:

18 dkg vaj

15 dkg barna nádcukor (lehet fehér is, csak ez egészségesebb, és finomabb is)

1 citrom leve és reszelt héja (lehet lime is, azzal még pikánsabb)

7 tojás

750 g tehéntúró

2 tasak vaníliás pudingpor

1 rúd vanília kikapart magja

csipet só

A talphoz:

fél csomag Győri zabpelyhes keksz

3 dkg vaj

Az öntethez:

40 dkg málna

1-2 ek Agave szirup ( ha nincs, jó a porcukor is)

Elkészítés

1. A sütőt előmelegítem 180 C-ra (légkeverésesben 160 C-on, előmelegítés nélkül sütünk).
2. A puha vajat robotgéppel habosra keverem. Apránként hozzáadom a csipet sót, a cukrot, a citrom levét és reszelt héját, a vaníliát, majd további két percig keverem magas fordulaton.
3. Egyenként beleütöm a tojásokat úgy, hogy tojásonként fél percig keverem, végül apránként hozzáadom a túrót, és a pudingport.
4. A masszát a szilikon kuglóf formába töltöm, kicsit megrázogatom-ütögetem, hogy egyenletesen szétterüljön.
5. Kb. 50 percen át sütöm.
6. A kekszet a vajjal apróra darálom, hűtőbe teszem, míg a tészta sül.
7. Óvatosan kiveszem a sütőből a formát, rásimítom a tészta tetejére a darált kekszet, és még tíz percig sütöm.
8. A sütőt kikapcsolom, egy konyharuhával kitámasztom az ajtaját, és további 30 percig bent pihentetem.
9. A formában hagyom kihűlni, utána tálra csúsztatom, megszórom porcukorral, friss gyümölccsel, és menta-, vagy citromfűlevelekkel díszítem. Tálaláskor adom hozzá a málnaöntetet, gyerekeknek pedig az elmaradhatatlan tejszínhabot.

Caprese kocsonya

A múlt hétvége a húsmentesség jegyében telt - már ha eltekintünk a két kifilézett kacsacombtól, ami B-nek készült :) Sajnos ő is azon ragadozó pasi fajtából való, aki nem kicsit ideges, ha nincs az asztalon hús, így ha családi idillre vágyom, nem pedig balhéra, akkor a minimum, hogy szárnyas van a menüben.
Ezúttal viszont elsősorban a vega lánykám kedvében akartam járni, mert mikor legutóbb meghívtam ebédre, bizony igen gyengén muzsikáltam. Rossz napom volt, a fejem is fájt, és olyankor valahogy a kaján is érződik, hogy valami nem stimmel.
Most viszont minden úgy alakult, ahogyan a nagykönyv írja: napsütés, biopiacolás a patak parton, aztán alaposan feltöltődve irány a konyha. A kocsonya mellett készült mandulás padlizsánkrém, mentás, citromos zöldborsó krémleves, lecsós árpagyöngy, rozmaringos, vele sült zöldséges kacsacsomb, és friss áfonyás, szedres, málnás joghurtkrém. Ez utóbbi nem kis meglepetést okozott az első kanál után. Látnotok kellett volna azokat a csalódott fejeket, mikor megtudták, hogy ez lesz az édesség, aztán hoppáááá :) Mindenki dobott egy hátast, hogy egyszerűségében mennyire isteni. A titok a házi joghurt minőségében, illetve a piacon zsákmányolt friss gyümölcsök ízében rejlett. No meg abban, hogy a joghurtot kb. egy órán át csepegtettem (gézlapra öntöttem, összegumiztam, és a mosogató fölé lógattam), aztán a krémes maradékot összekevertem egy kevés barna cukorral, és egy citrom reszelt héjával.
Azért, amíg az én drágáim elcuppogtak fölötte, biztos, ami ziher összedobtam egy adag mentás-citromos-keserű csokis muffint, ami, ha mosogatás közben nem vagyok résen, úgy fogyott volna el, hogy nekem egy morzsa sem marad..... hogy fér ezekbe a kicsi emberekbe ennyi étel???

A kocsonya hozzávalói:
2 zacskó mozzarella (én nagy gombócot használtam, de jók a kis golyók is)
4+2 dl folyadék (konzerv oliva bogyóról leöntött lé vízzel higítva, zöldség alaplé)
3 zacskó instant zselatin fix (3x20 gr)/valódi vegáknak agar agar, a tasakon található adagolás szerint
1 doboz koktélparadicsom
1 doboz konzerv olivabogyó (ezúttal lazaccal töltött)
1 marék friss rukkola
3 ek bazsalikom pesto (saját készítésű)
kevés balzsamecetkrém

Elkészítés:
Kinyitom az olivabogyó konzervet, és egy tálkába leöntöm róla a levét.
A paradicsomokat és az olivabogyókat félbevágom, a mozzarellát felszeletelem.
Az olivabogyó levét kiegészítem annyi vízzel, hogy 4 dl legyen (ha kimért olivát vettem, akkor alaplét, vagy vizet használok). Belekeverek 1 evőkanál pestót.
2 zacskó zselatin fixet kézi habverővel alaposan elkeverek a folyadékban.
A paradicsomot és az olivabogyót beleszórom abba a formába, amiben majd lehűtöm a kocsonyát (ezúttal szilikonos őzgerincet választottam), és ráöntöm a zselatinos oldatot.
A felszeletelt mozzarellát óvatosan, állítva berakosgatom a formába.
Rukkola leveleket simítok a kocsonya tetejére, és beteszem a hűtőbe dermedni.
A maradék 2 dl alaplét (vizet) elkeverem 2 evőkanál bazsalikom pestóval, szükség szerint sózom, borsozom. Kézi habverővel hozzákeverem a harmadik zacskó zselatin fixet, és ráöntöm a már szilárd kocsonya alapra.
Optimális esetben az egész éjszakát a hűtőben tölti, ha égető a dolog, akkor csak 3 órát.
Tálalás: az erre a célra kiszemelt tányérra pár csepp balzsamecet krémet pöttyintek,  utána jön a kocsonya szelet, és a bazsalikom dísz.

Boci és a L'ecsós árpagyöngy

Folyamatosan akadályoztatva vagyok a fenti kajához tartozó sztori megírásában.
Történt ugyanis, hogy három hete nekünk eggyel több, a Futrinkásoknak meg eggyel kevesebb kutyája lett, és a bizonyos eb állandó jelleggel odaugrik mellém a kanapéra, és egyfolytában bökdös, meg hengergőzik össze-vissza, hogy rá figyeljek, és ne arra a buta, világító dobozra.
És hát mit tehet ilyenkor egy magamfajta, engedelmességre szoktatott, igyekvő gazdi? Hát persze, hogy szót fogad, és játszik, és vakargat, és becéz, és majd akkor ír, amikor az ő drágája kimerül, és végre elégedett csecsemőként elszenderül az ölében, fittyet hányva a 40 fokra, illetve arra, hogy már a játékot megelőzően  szerettem volna kimenni pisilni.
Viszont úgy tűnik, hogy most egy kis időre nyugi lesz, úgyhogy gyorsan leírom a receptet, mert amikor felébred,  menni kell majd esti sétára, és mire onnan visszaérünk, én már a jóéjszakát, szép álmokat szavakat is csak komoly erőfeszítések árán fogom tudni megfogalmazni.

Hozzávalók:
15 dkg árpagyöngy (gersli)
1 fej vöröshagyma
2 ek étolaj
2 db zöldpaprika
2 szem paradicsom
4-5 gerezd fokhagyma
1,3 l zöldség alaplé, vagy víz
1 ek pirospaprika
1 kk erős paprikakrém (elhagyható)
1 csokor petrezselyem
só, bors

A hagymát finomra vágom, és megfonnyasztom az olajon. Rádobom az árpagyöngyöt, 2 percig pirítom, aztán lehúzom a tűzről, hozzáadom a pirospaprikát, és felöntöm a zöldséglével/vízzel. Felkarikázom a zöldpaprikát és a paradicsomot, apróra vágom a fokhagymát, és a keverékhez adom. 50 perc alatt, lassú tűzön, fedő nélkül készre főzöm. Ha a zöldséglé sótlan, illetve ha vizet használok, erőteljesebben sózok, borsozok. Tálalás előtt belekeverem az apróra vágott petrezselyemzöldet.

Uncsi fokhagyma krémleves

A címválasztást az indokolja, hogy ezen a recepten finoman szólva az ég egy adta világon semmi izgalmas nincs.
Ma reggel felhívott a lányom, és megkérdezte, hogyan kell lecsót csinálni. Mire én mondtam, hogy nézze meg a blogon. Mire ő mondta, hogy nézné, de nem találja. Az első reakcióm az volt, hogy valamit nagyon elrontottam a nevelésén. A második, hogy talán a blogon, merthogy én sem találtam.
Nem csak a lecsót, tulajdonképpen semmit, így be kellett látnom, hogy igaza van a gyereknek (csak használt valamit az a drága egyetem), a recepteket kategorizálni kéne.
Amikor aztán a felismerést cselekvés követte, észrevettem, hogy levesből bizony csak egy van, és ezért döntöttem úgy, hogy a mai finom, de minden innovációt nélkülözőt feltöltöm, hadd hízzon a kategória.

Hozzávalók
1 kis/fél nagy fej fokhagyma
1,2 l alaplé (zöldség, vagy szárnyas)
2 dkg vaj
1 dl száraz fehérbor
1 kk barna cukor (ha nincs, lehet fehér is)
3 ek tejföl
3 ek liszt
néhány ágacska friss kakukkfű
só, bors ízlés szerint

Elkészítés
Felszeletelem a megtisztított fokhagyma gerezdeket.
A vajat abban az edényben, amiben a levest készítem, felolvasztom,  rádobom a fokhagymát.
Világos barnára pirítom, majd felöntöm a borral, és lassú tűzön párolom, míg elpárolog az alkohol ( 5-6 perc).
Felöntöm az alaplével, tovább főzöm, míg a fokhagyma teljesen megpuhul, majd botmixerrel összeturmixolom (az én gépem bírja a hőt, így ezt a fazékban teszem).
A tejfölt és a lisztet egy mélyebb tálkában kevés hideg vízzel összekeverem, majd kb. egy merőkanálnyit hozzáadok a forró levesből, kézi habverővel csomómentesre keverem, aztán az egészet hozzáadom a leveshez, és egy utolsót  forralok rajta.
Aki netán nem bízik csomómentesre keverő képességében, az most, a  habarás után botmixeljen.
Beledobom a kakukkfű ágakat, lefedem, pár percig állni hagyom, tálalok.
Lehet reszelt sajttal, rokforttal, pirított zsemlekockákkal, pár csepp fokhagymás bazsalikomolajjal díszíteni, én ma lusta voltam erre.

Sajtos, bazsalikomos puliszka, kacsamell szeletekkel

Az éjszakai vihar után hatalmas sártengerre ébredtünk, és ez - hála a két kutyánknak - nem állt meg a küszöbnél. Akkora koszt csináltak, hogy muszáj volt nagytakarítanom (őket is beleértve), pedig szépen elterveztem, hogy miután kitalálom a hétvégi menüt, elmegyek bevásárolni, aztán irány a konyha.
Ebből annyi valósult meg, hogy délután kettő körül sajgó térdízületekkel odabotorkáltam a mélyhűtőhöz, illetve a kamrába, hogy mi van itthon, amiből a lehető legfájdalommentesebben össze tudnék dobni valamit, az éhhalált elkerülendő.
A kamrapolcon hozzám legközelebb eső kukoricadarás zacskót, a mélyhűtőből pedig a legrégebben várakozó kacsa mellett magamhoz öleltem, és tudjátok mit, soha rosszabbat :)
A puliszka annyira jó lett, hogy holnap újra megcsinálom, mert jön a vega gyerekem ebédelni, és ez szerintem még az ő finnyás ízlésének is megfelel.

Fejenként 20-20 dkg kacsamellett még úgy, fagyosan kb. fél cm. vastag szeletekre vágok, és félreteszem.
A sütőt előmelegítem 200 C-ra.

Nekiállok a puliszkának.
Hozzávalók:
25 dkg kukoricadara
6 dl tej
6 dl víz
5 cikkely sonkás Mackó sajt (ez volt itthon, de bármilyen jó)
1 zacskó mozzarella
1 marék friss bazsalikomlevél
5 dkg vaj
só, bors ízlés szerint

A tejet a vízzel, a sóval, és pár csepp oliva olajjal felforralom. Alacsonyra veszem a hőmérsékletet, és egy kézi habverővel kevergetve, apránként hozzáöntöm a darát. Kb. húsz perc alatt, folyamatosan kevergetve, készre főzöm. Ez akkor van, amikor a dara elválik az edény falától.
Kivajazok egy kb. 20 cm-es tűzálló tálat, és elkezdem a rétegezést: dara, szétmorzsolt Mackó sajt, vajdarabkák, kicsire tépkedett bazsalikom levelek, erre megint dara, rá összetépkedett mozzarella, vajdarabkák.
200 C-os sütőben 20 percig sül.

A kacsaszeleteket mindkét oldalon sózom, borsozom.

Serpenyőben felhevítek pár csepp olajat, és rádobom a húst. Nagyon figyelek arra, hogy fél-fél percnél tovább ne tartson a művelet, különben kiszárad az a jobb sorsra érdemes madárka, és ehetetlenül rágós lesz.

Tálalok. Ha tudom, hogy fotózás lesz a vége, akkor a legnagyobb pogácsa szaggatóval kivágok egy szép kört, és arra helyezem a hús szeleteket, illatos kakukkfű ágakkal díszítve.

Minden (újra)kezdet nehéz, de a folytatás sok mindenért kárpótol!

Éppen hét hónap telt el legutóbbi bejegyzésem óta. 

Tavaly október végén az ügyvezető úr megköszönte áldásos tevékenységemet ( költői túlzás, valójában a köszönet elmaradt), majd a cég jogásza kezembe nyomott egy munkaviszony megszüntetéséről szóló közös megegyezést. Ez aranyos. Ők egymás között bizonyára megegyeztek, én meg....áhh, hagyjuk.

Az első sokk után azzal vigasztaltam magam, hogy végre lesz idő a főzésre, az írásra, talán megtanulok rendesen fotózni is, és profi bloggerként folytathatom (sokadszor) új irányt vevő életemet.

Időmilliomossá válásom, megdöbbenésemre, a legkevésbé sem a várt eredményt hozta, sőt. 

Valami elszakadt, se kedvem, se ihletem nem volt, az egész gasztro világ érthetetlen távolságba került. 

Mivel annál szánalmasabbat, mint amikor a posztok görcsös jelen lenni akarást sugallnak, el sem tudok képzelni, beletörődtem a változásba, és hagytam, hadd ülepedjenek a dolgok. 

Kölyök kutya örökbefogadás, lakáseladás, költözés, építkezés, állás interjúk, utazás....volt minden, csak főzicske nem. 

Nehéz lenne felidézni a pillanatot - bár a drámaisághoz itt most kétségtelenül jól jönne - amikor visszakattantam, de mikor bekövetkezett, már többet akartam puszta hobbinál. 

Azt éreztem, hogy ettől kezdve vagy a főzésről szól az életem, vagy feladom az egészet, és - ahogy a szüleim mondják - valami tisztességes munka után nézek. Más szavakkal, ismét beállok valahova rabszolgának, és szépen meghúzom magam a következő kormányváltásig. A főzést választottam.

Így utólag olyan egyszerűnek látszik, ami az elhatározást követő hónapokban szinte csak legyőzendő akadályok sorának tűnt: megfogalmazni a koncepciót, megfelelő helyszínt találni, átalakítani a lakást, berendezni a konyhát, weboldalt összerakni.... mára viszont erősen csipkedhetem magam, mert két-három hét, és megnyitom saját, külön bejáratú főzőiskolámat :) 

Kétféle baráti/ismerősi reakcióval találkozom, mióta ez a terv kovácsolódik: az egyik azt mondja, hogy szenzációs az ötlet, nekem ezt kell csinálnom, mert erre a születtem. 

A másik - tekintettel a mai gazdasági helyzetre, és az országban uralkodó hangulatra - óva int. 

A tengerentúlról  hazatérve számomra is jól érzékelhető, hogy az emberek csalódottak, keserűek, dühösek, rossz kedvűek. De enni azért kell! Ha ezt elfogadjuk, mint alaptézist, akkor az sem kétséges, hogy nem mindegy, mit, hogyan, hol, és főleg, hogy kivel? 

A Konyha-szigetek (ez ő :) már a nevében is arra a szemléletre utal, amit képviselek, és amit elsődleges célom népszerűsíteni: teremtünk magunknak egy kis nyugalom szigetet, eltávolodunk pár órára politikától, munkahelytől, álláskereséstől, családi bajoktól, kilépünk az önsajnálatból, és...... belassulunk, beszélgetünk, őszintén odafigyelünk, megoldásokat keresünk.

Alkotunk. Nem kifinomult, drága, órákra a konyhához láncoló fogásokat, nem.  

Mi a finomságokkal gesztusokat gyakorlunk. Elmondjuk annak, aki fontos: különleges vagy, szeretlek, odafigyelek rád, örömet akarok szerezni neked (saját magunkat is ideértve, persze)!  

Elég jó kis program, nem?

Már csak párat kell ébren lenni, és álom indul :)