2012. április 11., szerda
Citromos karamellás banán semmiség
Tudom, trehány, meg uncsi a beállítás, nem jó az élesség, egy kis díszítés sem ártott volna, de nagyon nem készültem most (sem) erre a bejegyzésre, egyszerűen csak eszeveszett jó lett a dolog, és hát hogyan is foszthatnálak meg tőle benneteket, drága nemolvasóim?
A lényeg, hogy ez a pár egyszerű összetevő együtt valami csodát művelt, még velem is, pedig banán rajongó az biztosan nem vagyok, fogalmazhatok úgy is, hogy nem szeretem, nagyon nem. Viszont volt itthon pár darab belőle, már kissé megbarnulva, de érdekes módon nem meglöttyedve, és hát ételt ugye csak akkor dobunk ki, ha már - szó szerint - a kutyának sem kell.
Hozzávalók 4 fő részére:
4 banán
4 ek barna nádcukor
4 dkg vaj
4 darab keksz (lehetőleg teljes kiőrlésű, ropogós)
fél citrom leve
Az eljárás végtelenül egyszerű: cukrot közepes tűzön megkaramellizál, vajat beleolvaszt, citromot hozzáfacsar, hosszában félbevágott banánt beleforgat, összemorzsált keksszel megszór .
Nekem jobban bejön, ha a gyümölcsbe rendesen bele lehet harapni, a puha az kicsit olyan betegágyas-diétás, de ízlés szerint lehet 2-3 percig sütni.
Langyosan is finom, hidegen egyenesen zseniális, lassan (a mainál lényegesen kellemesebb napokon) jöhet rá a fagyi is.
Szezonban eperrel is megcsinálom, kétség sem fér hozzá.
Címkék:
Édesség
2012. április 9., hétfő
Húsvét recycled - sonkás, tormás palacsinta torta
Szombat estére sokat ígérő vacsora programunk volt, ezért Húsvét ide, Nagyszombat oda, semmiféle főzést nem terveztem otthonra. Na de hát próbáljuk megértetni ezt a praktikus megfontolást egy reggeltől kerti munkára fogott férfiemberrel. Nekem nem sikerült. Amikor kb. ötödször jegyezte meg, hogy a hangos korgás az nem véletlen, annak nyomós oka van, és hogy fogom-e bírni ezt hallgatni a késő esti órákig, akkor feladtam a racionális érvelést, előszedtem az eredetileg más célra vásárolt sonkát, tojást, és tormát a hűtőből, aztán nekiálltam improvizálni. Jogosan merül föl a kérdés, hogy ha mindez a múlt héten történt, akkor mire föl a recycled cím? Hát arra, hogy idő hiányában csak most van alkalmam posztolni, most, amikor már rég túl van mindenki a klasszikus menüsorokon, és valószínűleg egy éven belül nem tervezi se sonka, se tojás, se kalács, és általában semminemű élelmiszer fogyasztását. Ám de ha valamiért mégis úgy alakult, hogy nem fogyott el minden, a kutyánk is undorral fordul el, ha kínáljuk, viszont kidobásra se visz rá a lélek, akkor ez egy egyszerű módja a maradékok felhasználásának.
Hozzávalók:
Palacsinta
5 dkg búzaliszt (nálam fehér tönköly)
3 dkg világos rozsliszt (ennek hiányában teljes kiőrlésű/sima búzaliszt)
1,7 dl tej
2 db kis vagy 1 db nagy tojás
2 ek növényi olaj + a sütéshez
fél kk só
Töltelék
25 dkg füstölt pulykasonka/főtt tarja
1 szál póréhagyma
3-4 szem koktélparadicsom
1 kisebb piros kaliforniai paprika
400 ml tejszin
1 tojás
3 ek tormakrém
1 ek dijoni mustár
oliva olaj
só, bors ízlés szerint
Mártás
100 ml tejszín
2 ek tormakrém
1 ek mustár
Elkészítés:
A hozzávalókból összeállítom a palacsintát, öt darabot kisütök.
A sonkát apróra vágom.
A pórét felkarikázom, a paradicsomot négybe vágom, a paprikát apróra felkockázom.
A zöldségeket az oliva olajon megdinsztelem, majd hozzáadom a sonkát és 3-4 percig pirítom.
A tejszínt a tojással, a tormával, és a mustárral elkeverem, sózom, borsozom, majd a sonkás zöldséges keverékre öntöm, és addig keverem, míg besűrűsödik.
A sütőt bekapcsolom 190 C-ra.
Elkezdem a rétegezést egy tűzálló tálba: palacsinta, sonkás zöldséges keverék, palacsinta... az utolsó réteg értelemszerűen palacsinta.
Amikor kész, 5 percre (tálalásig) a forró sütőbe teszem.
A mártáshoz a hozzávalókat simára keverem, tálaláskor a tortaszelet tetejére teszek belőle, és megszórom apróra vágott póréval.
Címkék:
Húsos
2012. március 31., szombat
Medvehagymás krumplifőzelék
Mikor tegnap posztoltam ezt a képet facebookra, fel sem merült bennem, hogy a kaja része érdekel majd bárkit is. Szimpla krumplifőzelék (na jó, a medvehagymás tuning annyira talán nem szokványos, de azért ez mégiscsak egy főzelék). Valójában a hozzá tartozó - viccesnek gondolt - kommentemre voltam büszke, miszerint annyit ettem fent nevezettből, hogy az elkövetkezendő napokban tutti nem kell aggódnom a vámpírok miatt.
Ehhez képest sorra jöttek a hozzászólások, hogy receptet plíííz.
Nem mondom, hogy azonnal beugrott ez a verzió, mármint, hogy töltsem föl a blogra, mert már arra sem emlékeztem, hogy van nekem ilyen. Mostanában annyi a dolog, érdemben nincs rá idő vele foglalkozni, érdektelent meg minek posztoljak.
A visszajelzésekből mégiscsak elképzelhető, hogy a medvehagyma szezonra tekintettel talán ez a szerény ötlet is tarthat némi érdeklődésre számot, úgyhogy tessék, itt a recept (tapasztalt háziasszonyoktól ezúton kérek elnézést.
Hozzávalók 4 személyre
1 kg főzni való burgonya
kb. 6 dl szárnyas/zöldség alaplé, vagy víz
1 doboz (2 dl) joghurt/kefír
5 dkg vaj
1 kis fej vöröshagyma
4 csapott ek (8 dkg) liszt
1 csokor medvehagyma
2 ek tárkonyecet
2 babérlevél
1 csapott ek (nád)cukor
1 ek só
Elkészítés:
A krumplit megpucolom, és kockára vágom.
A vöröshagymát apróra vágom..
A vajat egy lábosban megolvasztom,, rádobom a hagymát, 2-3 percig közepes hőfokon pirítom.
Hozzáadom a krumplit, 2 percig tovább pirítom..
Felöntöm annyi alaplével/vízzel, hogy a krumplit éppen ellepje.
Sóval, cukorral, babérlevéllel ízesítem, puhára főzöm (kb. 15 perc).
Amíg a krumpli fő, a joghurtot/kefírt simára keverem a liszttel, 1 dl vízzel és az ecettel.
A medvehagymát felaprítom.
Amikor a krumpli megfőtt, a főzővízből pár evőkanálnyival összekeverem a joghurtos lisztet, és amikor teljesen csomómentes, a krumplihoz öntöm.
Folyamatos kevergetés mellett besűrítem a főzeléket, majd leveszem a tűzről, és hozzáadom az apróra vágott medvehagymát.
Egészséges/fogyókúrás ötlet: a liszt kiváltható, ha plusz három szem krumplit főzünk, villával összetörjük, és azzal sűrítünk.
Két óra múlva megint éhes voltam ötlet: addigra a főzelék kihűlt, én meg - csakis a vámpírok miatt - adtam hozzá egy újabb emberes adag medvehagymát, és 3 ek joghurtot.
Címkék:
Húsmentes
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)